Főoldal Kapcsolat Árlista Csapat Használat Kereskedők

Két hétvége, három verseny

Két hétvége, három verseny

Az elmúlt két hétvége sem telt eseménytelenül. Május 7-8.-án a Várgesztesi Villapark adott otthont a IV. Vértes XCO Magyar Kupának – ami a magyar kupa idei második fordulója, és a Ghost Villapark Vértes Maratonnak, ami pedig az XCM soron következő fordulója. Sokat nem kellett várni az XCO magyar kupa harmadik fordulójára, hiszen az egy hét múlva, már lebonyolításra is került, Felsőtárkányban. Várgesztesi hétvége A szombati XCO versenyen csapatunkat négyen képviselték. Samu Kriszti és Gergácz Peti a liszensz nélküli kategóriában tették próbára magukat, a „kora reggeli órákban”. Egészen szokatlanul, 9 óra körül már el is rajtoltak. Krisztinek adódtak kis technikai problémái, de így is a dobogó második fokára állhatott, Peti jól hajrázott, utolsó körében 3 társát is megelőzte, a célvonalon áthaladva a 3. beérkezőként említették nevét, ám mire kifüggesztésre kerültek az eredmények, már csak 4. helyezettként volt feltüntetve. Ezután egy kis „esőszünet” következett, amely miatt eléggé megcsúszott időben a többi futam rajtja. Szekeres Viki a Master 1 kategóriában helyét stabilan őrizve ezüstérmet szerzett. Medgyes Gábor most is hozta a Tőle megszokott teljesítményt, és meggyőző fölénnyel rajt-cél győzelmet aratott a Master 2-eseknél. Vasárnap következett a maraton. Itt Kriszti és Peti a rövid távot választották, Megyó pedig középtávon indult. A 27 km-es távon Kriszti a harmadik helyet szerezte meg a felnőtt nők mezőnyében, Peti 8. lett a férfi master 1-es kategóriában. Gabinak ezen a napon sem volt legyőzője, így a tegnapi arany érem mellé, egy újabbat gyűjtött be a Master 2-es férfiak között. FOX - Felsőtárkány XCO 3. Magyar Kupa futam Ez a hétvége nem bizonyult túl vonzónak sok bringás számára. Ez betudható az egész hétes esőzésnek, és a kb 10-12 fokos, nem éppen május közepi hőmérsékletnek. Szekeres Viki és Rausch Peti utaztak a felsőtárkányi helyszínre vasárnap reggelre. Nem volt tervezett ez a verseny, mivel ezen a napon enduro-krossz futam lett volna, de azt szombat délután lefújták a sok eső miatt járhatatlanná volt pálya okán. Így edzés és tapasztalat szerzés céljából, ők ketten képviselték csapatunkat. Pályabejárásra nem igen volt idő, csak gyalogosan tudtak megnézni pár szakaszt. Ezúttal minden terv szerint ment és időben szólították be a Master versenyzőket, szép sorjában, és hamarosan el is hangzott a rajtjel. Hamar kiderült, hogy ez bizony nem a könnyű pályák közé tartozik, és jó lett volna mégiscsak páylát bejárni. De második körtől már sokkal jobban ment. Változatos, technikás nyomvonalat alakítottak ki, volt  benne sok-sok fűzögetős kanyar, alattomosan emelkedő hosszú fölfelé, és hírtelen, meredek lefelék. Szerencsére a pálya már sokat száradt, így a sár nem volt hátráltató tényező, de azért felfelé eléggé tapadt a kerék :-) Viki megnyerte a Master női kategóriát, Peti is derekason helyt állt az igen erős Master 1-es férfi mezőnyben. Az eredményhírdetésre az Elit futam után került sor. Ami alatt még inkább lehült a levegő, és a legerősebb mezőny az utolsó pár kö9rét már szakadó esőben tette meg. Jócskánt átfagyva vehették át az érmeiket a legjobban. Még szerencse, hogy a közben van Egerszalók, és ott fel tudja melegíteni magát az ember. Viki

Gratulálunk a KTM Magyarország nevében!